Szirmok eső után
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 2,690
Description
KIM DALJIN (1907-1989) koreai költő és a kínai klasszikusok tudósa és műfordítója. Miután az 1930-as évek elején felvette a buddhizmust, számos keleti klasszikust, köztük a Tripitakát is lefordította. Költészetében a buddhista filozófia tanításai szerint ábrázolja a természet jelenségeit. Kim Daljin buddhista tanulmányai elvégzése után 1940-ben jelent meg első verseskötete. 1941-ben, miután leütött egy őt követő japán rendőrt, elmenekült Mandzsúriába. Korea felszabadulása után visszatért hazájába, Szöulban a kulturális osztály riportere és a Fiatal Írók Szövetségének elnöke lett. A nyüzsgő közegben nem érezte jól magát, 1946-ban minden tisztségéről lemondott és vidékre költözött, hogy tanítson. A Juksun irodalmi csoport tagjaként számos verset publikált. 1964-ben megismerkedett Unheo szerzetesével, a Bongseonsa templom főapátjával és a Dongguki Egyetem Buddhista Fordítói
Központjának vezetőjével, az ő javaslatára kezdett el aktívan fordítani. 1989-ben bekövetkezett haláláig napi 20-30 oldalt fordított, összesen 150 ezer oldalnyi kéziratlapot. E mellett még 30 kötetnyi keleti klasszikust is átültetett koreai nyelvre. Halála után 1990-ben megalapították a Kim Daljin Irodalmi Díjat, és 1999 óta megrendezik a Kim Daljin Irodalmi Fesztivált.
publisher | Ab Art Kiadó |
---|---|
writer | Kim Daljin |
scope | 63 |
volume unit | oldal |
ISBN | 9786156687715 |
year of publication | 2025 |
binding | tabbed, cardboard |
translator | Pál, Dániellevente |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.